A Kádár vendéglő kedves, régi kifőzde, közkedvelt a külföldiek és mindentféle típusú magyar vendég számára is. A falak tele vannak híres vendégek dedikált fotóival. Kockás abrosz, az asztalokon szódásüveg. Igazi házias konyha.
Kádár vendéglő, tulaj
Igen közel vannak egymáshoz az asztalok, szinte összérünk. Jól hallani a mellettünk vagy az a melletti asztalnál zajló beszélgetéseket.
Az egyik helyen két ötvenes férfi ebédel. Amikor hozzák (már a második adag) szilvásgombócot az egyiknek, a felszolgáló – akivel nyilvánvalóan jóban vannak, törzsvendégek lehetnek – mondja, hogy ez az utolsó adag, nagyon meg kellett harcolnom érte, hogy még megkapjam.
A pasas jókedvűen nézi a finomságot, készül hozzáfogni, amikor hallja, hogy a szomszéd asztalnál ülő 3 fiatal hölgy angolul beszél a felszolgálóval, aki szomorúan mondja, hogy az már elfogyott nincs több.
Renoir
Odafordul az egyik férfihez: Hogy mondják ezt angolul? Az megmondja a szilvás gombócot angolul és megkérdezi a lányokat, hogy mi az anyanyelvük.
Francia. A pasas azonnal vált, és tökéletes franciasággal beszélget velük. Elmagyarázza a szilvásgombócot, a fahéjas cukrot. A lányok sajnálják, hogy ezt most nem tudják megmegkóstolni, mert csak 3 napig vannak Budapesten.
A pasas fogja a tányért, és odanyújtja a lányoknak, mondván, hogy tessék, nekik adja, hiszen ők csak 3 napig vannak itt, ő meg bármikor jöhet, és ehet újra ilyen finom magyaros ételt.
A lányok vonakodnak, nem fogadják el. Szégyenlősek.
Én már ettem egy adagot, nagyon finom volt, mondja a pasas, és igazán szeretném maguknak adni.
A lányok nagy nehezen elveszik és egyet kivesznek a tányérjukra, szétvágják és a másik kettőt vissza akarják adni.
A manus közli, hogy azt szeretné, ha megennék. Hárman vannak, mindenkinek jut egy.
Nagy mosollyal, kedvesen, nagy örömmel megeszik. Igencsak izlik nekik.
Amikor mennek kifelé – ott lehet fizetni az ajtónál, a tulaj bácsinál – a másik krapek mondja be, hogy mit ettek. Volt három adag szilvásgombóc… Mire az első javítja, hogy jaj jaj, de csak kettő, hiszen egyet odaadtam a lányoknak. Erre az az úr, aki fizet mosolyogva mondja, hogy na de hát, ha odaajándékoztuk, akkor azt ajándékba adjuk! Milyen ajándék az, amit utána ők kapják a számlát? Természetesen mi fizetjük!
Az első illető – miközben jattot ad a néninek – mondja, hogy a lányok gombóca fizetve. A lányoknak franciául mondja, hogy a szilvásgombócra a vendégeik voltak.
A tulajdonosnak, Kádár úrnak is mondják, hogy a hölgyek gombóca rendeze.
A lányok zavartan mosolyognak: nagyon köszönjük. És a két úr távozik.
Magritte
Gondolom, a három hölgy – akik Lyonból jöttek, mint hallottam – kellemes emlékkel térk haza: finom étel, barátságos, gavallér emberek. Ez Budapest!