ébresztő: aludj el szépen
(megmutathatatlan szent [szégyen] írás)
(oppenheimer, voznyeszenszkij, arany, józsef attila)
atompanasz
úgy visszatartanám
az univerzum
száguldó végtelen erejét
a lelkem ordítva üvölt
némán motyogom
ennyi
elég
teljes lendülettel utálom
gyűlölöm azt
hogy vagyok
fáj és elviselhetetlen már
a simogató pofozás
mit kapok
a nemlét csillogó illata hívogat
nyitnám
de zárt ajtajú
börtön a lét
szánalmas undorral
tűröm a rabságot
alattomos találmány
az idő és a tér
az atomhasadás terméke
vagyok
dob
hártya
tépj be
szívás
mint rozsdás szögbe akadt
gondolat
úgy lángol tovább
a pokol-nyílás
csalogatva csábít a csapda
combjaid között lobog a tűz
bár elérném a máglyára menőt
ne szülj rabot
maradjál szűz
csikorogva csillogó csalétek
nem nemes
a nemek harca
foga van de
láthatatlan
az átoknak nincsen arca
őrült ördög
görgesd pörgesd
szívemben tőröd
tetememre hívás
lényem legmélyéből
undorodom tőled
te miazmás nyázalag
halált hozó
nyílás