Nyelvtörő
Nem sietett haza. Nem volt hová megérkeznie.
A lakás csak egy átmeneti zóna volt a kocsma és a másnap reggel között.
Leült a félhomályban, kabátban, és elővette a füzetét.
Leírta, mintha vésné:
Gyűlölet. Harag. Sértődöttség. Fájdalom.
Önsajnálat. Önutálat.
Próbálta eltávolítani magától:
Hatred. Anger. Resentment. Pain.
Self-pity. Self-loathing.
Hogy is mondja a művelt angol?:
Haine. Colère. Ressentiment. Douleur.
Apitoiement sur soi-même. Dégoût de soi.
A három nyelv: három lakat a zárt ajtón.
“Kékszakállú, add a kulcsot, Add a kulcsot, mert…”
Bartók.
Mikor voltam utoljára Operában?
Másnap a terápián csak elmotyogta a hat szót:
Gyűlölet. Harag. Sértődöttség. Fájdalom.
Önsajnálat.
Önutálat.
– Mi van a szavak mögött? – jutott el hozzá a kérdés.
Az órát nézte merengve.
Még 12 perc….
reménytelen… – hallotta a saját hangját.
Este újra kinyitotta a füzetet.
Csak szavak…
Becsukta.
Fuck it!
Újra teletöltötte a poharát.