Az augusztusi intenzív, kéthetes, zsidó gyorstalpaló tanfolyam után néhányszor már egyedül is elmentem a Vasvári Pál utcai zsinagógába.
Első, vagy második alkalommal lehettem ott a reggeli imán. Nagyon kevesen voltak még a zsinagógában. Odajött hozzám egy fiatal srác és kérdezte, hogy ne haragudjak, de nős vagyok-e. Mondtam, hogy voltam, és már elváltam.
Visszasétált a helyére, aztán telt-múlt az idő és még mindig nagyon kevesen voltunk.
Odajött hozzám újra a srác és azt kérdezte, hogy körül vagyok-e metélve.
Hát ez elég érdekes kérdés, gondoltam magamban.
Az én katolikus nevelésemnek elég fura lenne, hogy a templomban odajön hozzám egy idegen és azt kérdezi, hogy van-e feleségem, aztán meg a farkamról érdeklődik. Hát, ez valahogy a Piaristáknál nem szokás.
De hát, zsidó körökben, úgy látszik, ez normális dolog.
Mondtam, hogy nem, nem vagyok körülmetélve. Nagyon csalódott volt és azt mondta, hogy, hát akkor én nem számítok bele a minján-ba (Vannak imák, amiket csak minimum 10 felnőtt zsidó férfi – minján – jelenlétében lehet elmondani. A Tórát is csak akkor veszik elő, úgy tudom, ha együtt van a 10 zsidó férfi.), tehát igazából nem minősülök zsidó férfinak.
Puff, így jártam.
Ki is a zsidó igazából?
Eszembe jutott az egyik kedvenc filmem, a “Les uns et les autres” – “Egyesek és mások” (rendező: Claude Lelouch). Ebben a filmben a náci katonák bemennek egy fiú iskolába és megkérik (utasítják) a tanárnőt, hogy mondja a srácoknak, hogy tólják le a nadrágjukat. Aztán körbesétálnak, és megnézik, kinek milyen a fütyije. Az egyik fiúnál meg is állnak. A tanárnő odaszalad, és mondja, hogy neki egészségügyi szempontból kellett körülvágni… és kéri a (zsidó) gyereket, hogy mondja el szépen a Miatyánk c. imát. Miután a németek elmentek, mondja a srácnak, hogy úgye, milyen jó, hogy megtanultad ezt az imát?!?!